Már annyiszor jött szembe egy kutyamentő közösségi oldal, hogy képtelenség nem tudomást venni róla. A magyar viszonyok között meglehetősen egyedülálló módon – más, szerencsésebb országokban ez elég gyakori – videókkal mutatja be a szervezet munkatársa a mentésre váró kutyákat. Ez nálunk újdonság és követésre méltó dolog. Bármennyire is önfényezésnek tűnik, egyszerűen könnyebben adakoznak az emberek akkor, ha látják a segítségre várókat és van egy olyan másodlagos haszna is a dolognak, hogy talán érzékenyebbek lesznek az állatbántalmazásokra, jobban figyelnek a környezetükre és bátrabban kérnek segítséget, ha ilyesmit tapasztalnak.
Erről az oldalról van szó:
Tudom, hogy exhibicionistának tűnik, de nem baj az, ha működik. A kérdés már csak az, hogy valóban működik-e? Elmondom, mi zavar engem ebben a történetben.
Szinte minden poszt úgy kezdődik, hogy van egy mentésre váró állat, de nem úgy folytatódik, hogy megyünk és mentjük. Hanem úgy, hogy valaki menjen érte, mentse meg és majd aztán mi megmentjük, de addig is, gyorsan küldjön mindenki pénzt.
És ami szintén nem túl szimpatikus: mindig van egy rossz szava az összes többi egyesületről, alapítványról, akik bezzeg nem mentik az adott kutyust. Ha jól látom, már legalább tucatnyi állatmentő szervezetbe sikerült beleállni páros lábbal. Ez pedig nem jó és a mentésre váró állatok szempontjából egyáltalán nem hasznos.
Azok a szervezetek, amelyeket én ismerek – például ahonnan az én kutyusom is van – nagyon becsületesen teszik a dolgukat. Önkéntesként, munka mellett mentik, ápolják, szocializálják és adják örökbe az állatokat. Mindenfajta állami támogatás, tízmilliós juttatások nélkül, saját erőből, saját pénzből és adományokból.
És nem egy-egy kiemelt, várhatóan közfelháborodásra számot tartó esetben, hanem számtalanszor, napi szinten, havonta 30-40-100, vagy akárhány kutyusról gondoskodnak és találnak nekik gazdit. Ezek a szervezetek – ahogy a Kutya-Segélyszolgálat Alapítvány is -, közadakozásból tudnak működni. És – elég nagy baj ez – többnyire kispénzű, jóérzésű emberek adományaiból, nyugdíjasok és minimálbéren élők kiszorított forintjaiból csordogál össze az állatok ellátásához szükséges összeg. Sok esetben az adományozók nem ellenőrzik megfelelően, hogy jó helyre kerül-e a pénzük, pedig kellene. És mód is van erre.
ITT lehet rákeresni az adott szervezetre. Ebből – a Kutya-Segélyszolgálat Alapítvány esetében például – az derül ki, hogy nem rendelkeznek telephellyel, ahol a mentett kutyusok gondozását és rehabilitációját meg tudnák oldani. Ez persze nem jelent semmit, hiszen sok esetben ezt a feladatot önkéntesek végzik, saját otthonukban. A tavalyi (2016) évben a bevételük 3 398 000 forint volt adományokból, ezen belül 219 000 forint a felajánlható adószázalékból. Ebből a pénzből tavaly 83 kutyust mentettek meg (ez meglehetősen csekély eredmény, sok szervezet havonta ennél több állatról gondoskodik). A bevételükhöz képest jóval magasabb volt a kiadás (a kiadás tartalmaz például egy 967 000 forintos személyi jellegű ráfordítást, ami valakinek a fizetése lehet és egy ilyen kis egyesület esetében elég szokatlan), így a 2016-os évet 1 052 000 forintos veszteséggel zárták. Vagy adóssággal.
Összességében tehát egy meglehetősen kicsi egyesületről beszélünk. Ez egyáltalán nem baj, egyetlen kutyus megmentése is fontos dolog. És fontos ezt jól kommunikálni a társadalom irányába. Ezért lenne szerencsés, ha ezek a szervezetek egymással összefogva működnének, nem pedig egymás torkának ugranának. Sokkal hatékonyabban működhetne az állatvédelem is, ha közösen lépnének fel a törvényalkotók felé, mintha egyenként próbálnak elérni valamit. Jó lenne, ha az adományozónak nem kellene gyanakodnia, hogy jó helyre megy-e a nehezen összekuporgatott pénze, vagy valakik jól élnek az adományokból, miközben az eredeti cél – az állatok megmentése – csak látszat tevékenység. Mert ilyen is van sajnos.
Kutyaszerető emberként mondom: okos gondolat az élő közvetítés és az ilyen közvetlen kapcsolat az állatszerető emberek és az alapítvány között. Nem tudom ugyan, Wegera György milyen feladatot lát el az egyesületnél – bejegyzett funkciója nincs -, de jól csinálja, meg tudja ragadni a célközönséget. Még jobb lenne, ha közben sikerülne rendezni a különféle, állatvédelemmel foglalkozó szervezetek viszonyát egymással, mert a marakodásnak leginkább a megmenteni kívánt állatok isszák meg a levét.
Még ennél is jobb lenne, ha az állam is kivenné a részét a feladatokból és támogatná ezeket a szervezeteket. Az elpocsékolt milliárdok töredékéből rendezni lehetne a napi túlélésért küzdő állatmentő alapítványok és egyesületek sorsát.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.