Az ilyen ország márpedig nincs elcsépelt rigmuson, az ennyi hülye vén kurvát aranyköpésen, és a tegnapi szégyenbe fulladt április 4-én túl álljunk meg egy pillanatra a Donald Trumpot idéző magasságoknál, ahova felkatapultálta magát az ország állítólag első embere a tegnapi pirosbetűs ünnepnapon.
A hír, amivel bizonyára mindenki szembesült, vagy nem, így hangzik:
Nem cáfolta Orbán Viktor, hogy júniusban visszahívják Szemerkényi Rékát, Magyarország washingtoni nagykövetét. Munkatársunk kérdésére a miniszterelnök a parlament folyosóján mosolyogva azt mondta, nőügyekkel nem foglalkozom.
Az ATV szerint a 2015 óta washingtoni nagykövetként tevékenykedő Szemerkényit azért hívják vissza, mert a kormány szerint nem védte elég határozattan a magyar álláspontot a CEU ügyében. Bárhogyan is legyen (a lakájok már fúrják egy ideje rendesen a nagykövet asszonyt), bevallom, nem kevés időnek kellett eltelnie, ameddig annyira lehiggadtam, hogy erről a miniszterelnöki megnyilvánulásról civilizált, kulturált hangnemben tudjak gondolkodni. Annek ellenére is, hogy sokak szerint ez nem/sem ügy, nincs jelentősége, nem befolyásolja az életünket, nem lesz olcsóbb a libacomb vagy a csirkefarhát, jól megmondta a Viktor, ez megint egy gumicsont.
Akkor kezdem a végén: ha én most Szemerkényi Réka helyében lennék, akkor ezen a szent napon, de lehet, hogy már a tegnapi, a vérszegény magyar demokrácia történetében határozottan mérföldkőnek számító napon – amikor a kormánypárt elképesztő indokokkal védte és szavazta meg egy felsőoktatási intézmény politikai indíttatású bezárását szavatoló elmebaját – felálltam volna abból a rohadt nagyköveti székből. Még akkor is, ha ez annyira nem divat.
Szemerkényi Réka helyében – akiről dicsőséges kinevezése idején/előtt azt lehetett olvasni, hogy Orbán közeli bizalmasa és kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkezik, hogy már 1998-2002 között is Orbán főtanácsadójaként dolgozott, és biztonságpolitikai főtanácsadóként belső köreihez tartozik – már a felmondásomat régen megírtam volna és elhúztam volna, mint a vadludak.
Mivel nem vagyok Szemerkényi Réka, csak a magam és remélhetőleg néhány millió, a józan eszét, önbecsülését és erkölcsi zsinórmértékét még el nem veszített polgár – férfi és nő – nevében tudok nyilatkozni. Egy nagykövet bármilyen okokból történő visszahívása normális helyeken diplomáciai-(kül)politikai kérdés, és semmiképpen a nemi szerepek által determinált kategória. Egy nagykövet, akárcsak egy miniszterelnök nem nő vagy férfi. Egy nagykövet, akárcsak egy miniszterelnök az illető ország – funkciójának megfelelő – képviselője, szolgája. Magyarország washingtoni nagykövete nem egy nőcske, mint ahogy az ország miniszterelnöke sem egy pasas. Arról a miniszterelnökről viszont, aki egy nagykövet visszahívását képes ilyen alávaló módon kommentálni és még frappánsnak is gondolja, hatalmas bizonyossággal kijelenthető, hogy embernek is, férfinek is, miniszterelnöknek is egy szégyellni való senkiházi. És mindenki más is az, aki ezt szó nélkül hagyja és benyeli.
Nem állítom, hogy ez a szexista, kézcsokdosó, hímsoviniszta tudatmódosulás már semmivel nem tud meglepni, mert de. Sikerült neki. Tudom, hogy véres közhely, de egy ilyen megnyilvánulás után egy némi egészséges öntudattal és büszkeséggel rendelkező társadalom kivetné magából ezt a mocskot. Ha azért nem mert korrupt, mert lop, csal, hazudik, akkor ezért. Mert emberileg egy vállalhatatlan selejt. Egy minimális morális tartással rendelkező párt nőtagjai ilyenkor nőtársuk nevében egy emberként kérnék ki maguknak ezt a mélységesen dehonásztáló röfögést, amit a röfögés gazdája ráadásul szellemesnek is talált. És két perc múlva melléjük állnának a férfiak is. Azok a keresztény, családszerető, igaz magyar hímek.
De nem. Egyáltalán nem véletlen, hogy síri csönd és lábszag kísérte ezt a megnyilvánulást is a kormánypárt berkeiben, ahol az igazi férfiak, államférfiak és kultúremberek ülnek, akik megvetik a lányainkat, asszonyainkat állítólag másodrendű lényekként kezelő muszlim hordákat. De akik elröhögik, hogy Terike átesett a vak komondoron, akik kisanyámnak szólongatják nőtársaikat a parlamentben és akik még mindig magasról lefossák a nők elleni erőszak visszaszorítása tekintetében kulcsfontosságúnak számító Isztambuli Egyezmény ratifikálását. A fideszesek – nemre való tekintet nélkül – szerint ez a cinikus, szexista tahóság menő és rendben van.
Pedig ha van igazán gusztustalan módja annak, hogy egy, a magyar külügyben tanulmányai, szakmai pályafutása, nemzetközi elismertsége révén méltán pozíciót betöltő, három idegennyelven beszélő politikus (nem sok ilyen sündörög a teremfocistákból verbuvált szégyentárca körül) megalázásának, akkor ez a mindenkori legocsmányabb volt.
Kedves Réka! Az ön helyében, egy elismerésre számot tartó szakmai karrier csúcsán mélyen elgondolkodnék azon, hogy érdemes volt-e mindent alárendelni egy műveletlen tahó kényének és kedvének csak azért, hogy eme érdemek elismeréseképpen elhangozhasson: ön csak egy nő (úgy értem, másodrendű ember), akinek a további sorsa nem éri el egy (férfi) miniszterelnök ingerküszöbét.
Sőt, én az összes, némi gerinccel és szakmai felkészültséggel rendelkező, bár a kormánypárt szekerét láthatóan mégis fenntartások és lelkiismereti problémák nélkül toló férfi és nő helyében elgondolkodnék: aki egyszer kiesik a kosárból, arra ez vár. Nem a sajnálat vagy az együttérzés mondatja ezt velem, félreértés ne essék. Csak jelezni kívánom, hogy a párthűség és az esetleges intellektuális tőke nem életbiztosítás egy olyan szervezetben, amelynek feje olyan mentalitással van felvértezve, ami még a felcsúti kocsmában, de talán még a B-közép kebelén is határesetnek számít. A parancsteljesítés magyarázata az önök esetében sem nyújt majd felmentést semmi alól. Ez a vállalhatatlan trágyahegy elsősorban önök miatt működik ilyen gátlástalanul és zavartalanul.
Az Orbán nevű ember végképp elveszített minden kontrollt, már a látszatát sem próbálja meg fenntartani annak, hogy nem egy utolsó surmó. Ezt a frontális, leplezetlenül büdösbunkó hangnemet régebben talán ritkábban, vagy egyáltalán nem engedte meg magának, pedig a parlamentben előadott burkolt buzizás sem volt egy kultúrműsor.
Ekkora ordító taplóságot viszont annak ellenére is rég hallottam tőle, hogy jelleme (vagy inkább jellemtelensége) gyakorlatilag mindig is ilyen volt. Hatalommal vagy anélkül a szarember változatlanul szarember. Bele sem akarok gondolni, hogy ez a humanoid mégiscsak négy lánygyermek apja, és hogy egyáltalán milyen családi élete lehet egy ilyen hulladéknak és a vele élőknek. Ellenben aki ezt a megnyilvánulását frappánsnak tartja és nem utasítja vissza, aki erre a nőkkel szembeni normális viselkedésre is teljesen képtelen, magát úriembernek képzelő, de beteges kézcsókjaival mindenhol szénné égető őstahóra a továbbiakban is lángoló szerelemmel tekint, az nőként, férfiként, emberként egyaránt felköphet és aláállhat.
A tahóság, mint értékrendszer soha nem volt és soha nem lesz menő, de így legalább újra bizonyossággá vált, hogy ez a kormány miért mond nemet a társadalmi nemekre, miért üldözi a tudást, a műveltséget, a nyitott, befogadó, toleráns világszemléletet. Mert semmit nem ért belőle és mert végül is elég frusztráló tahónak lenni a kiművelt emberfők között, akik szerint a hímsovinizmus nem megmosolyognivaló, hanem szánalmas.
A végén azért lássuk az egyetlen pozitív oldalát ennek a történetnek: Szemerkényi Réka ugyan csak egy nő, ám neki már így is sikerült háromszor találkoznia a legmagasabb világi hely viselkedni szintén nem tudó vezetőjével, akivel a személyiségzavarnak – bármennyire is erre gyúr lassan egy fél éve – még egyszer sem. Ahogy elnézem, ez így is marad. Egyébként meg a kolléga tegnapi szavaival élve ez a koncentrált lényeg: Viktor! Rohadtul büdös tahó vagy!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.