Van-e hasonlóság Orbán Magyarországa és Putyin Oroszországa között? Érdekes kérdés és talán választ is kaphatunk rá. A Lábnyom kiadó megtisztelte szerkesztőségünket legújabb könyvének egy példányával és bár a mű nem a két vezető hasonlóságát, vagy különbözőségét feszegeti, mégis egészen döbbenetes felfedezéseket tehetünk olvasás közben.
A Vörös jelzés Bill Browder amerikai-brit befektetési bankár önéletrajza és egyben valós eseményeken alapuló politikai thriller. A könyv első részében a szerzőről kiderül, hogyan lett a diadalmasnak még általa sem tekintett egyetemi évei után befektetési bankár. 1995-ben, amikor a nyugati befektetők nagy ívben elkerülték a poszt-szovjet Oroszországot, Browder vakmerően önálló vállalkozásba kezdett, a vad-keleti privatizáció lehetőségeit megragadva megalapította saját befektetési alapját, a Hermitage Capitalt. Nagyot kockáztatott, de nem volt esélytelen, mert felismerte, hogy a Jelcin Oroszországában ekkor folyamatban levő botrányos kuponos privatizáció során a vállalatok részvényei mélyen valós érték alatt kerültek forgalomba és várható volt tetemes értéknövekedésük.
Bennfentes iparági információk birtokában és erőteljesen irányított vásárlások eredményeként az új-orosz oligarchák szűk rétege néhány év alatt meg is gazdagodott és óriási befolyásra tett szert a gazdasági-társadalmi átalakulásban levő országban. Mivel nyugati tőke-befektetéseket ekkor még jószerivel csak Browder befektetési alapja eszközölt, a Hermitage Capital 1997-re a legnagyobb értéket képviselő nyugati befektetési alapkezelő lett Oroszországban. A szerző lebilincselően lendületesen meséli el vállalkozásának felemelkedését, majd az 1998-es orosz pénzügyi összeomlás utáni elképesztő mértékű veszteséget, végül a kilábalás izgalmas történetét.
Bár arra törekedett, hogy kívülálló külföldi maradjon, saját személyes története mégis alapvetően összekapcsolódott az országban az ezredforduló környékén lejátszódott változásokkal. A tekintélyuralmi rendszer felülkerekedése és az állam működési rendszerének átalakítása adja a keretet Browder történetének második részéhez.
2000-ben Jelcin gazdaságilag elszegényedett, társadalmilag megosztott, nepotizmussal átszőtt, reményvesztett Oroszországot adott át a mosolytalan új elnöknek, Putyinnak.
Putyin kezdetben tagadhatatlanul népszerű volt, mert gazdaságilag megerősödő, nemzeti öntudatához visszatérő és újra nagyhatalmi státusú Oroszországot ígért. Putyin arca ekkoriban a könyvjelzőtől a matrjoska babán keresztül a poszterig mindenen megjelent, de főleg a tömegkommunikációs felületeken. A fáradhatatlan és rendszerszintű arculatépítése először jó fogadtatásra talált az utca emberének populizmus, rendpártiság és nagyhatalmi nosztalgia iránti fogékonyságában.
Az elnök ugyanakkor elkezdte saját, már személyes céljainak kíméletlen megvalósítását: az oligarchák hatalmának megtörését, a tartományi kormányzók befolyásának visszaszorítását és a gazdaságban is jelenlévő bűnözői csoportok felszámolását. Nagyon rövid idő alatt minden hatalmat magához vont és központosított rendszert alakított ki. A rendszer kimondatlan, ám köztudott putyini alapelve lett: barátainknak mindent lehetővé teszünk, az ellenségeink viszont a törvényeinkkel találják szembe magukat. Az agresszív központosító hatalom látványos perekkel és a joggal való leplezetlen visszaéléssel is behódolásra kényszerítette a korábban kialakult hatalmi és pénzügyi elitet. A diktatúra az államhatalom teljes vertikumában és minden eszközt alkalmazva épült ki.
Amikor 2005-ben kitoloncolták az országból, szerzőnk akkor szembesült azzal, hogy vállalkozása is a kiszemelt célpontok között van. A rábízott vagyont és több munkatársát üggyel-bajjal kimenekítette, azonban ezzel nem ért véget az oroszországi története, mert legfelső szinten jóváhagyott hajsza kezdődött ellene. A fordulatokban bővelkedő történet következő része bemutatja, hogyan működik ez az egyeduralmi, joggal és hatalommal minden szinten visszaélő rendszer. A Hermitage Capital 230 millió dollár befizetett adójának a hatóságok által megszervezett és elősegített ellopása, az igazság feltárását szorgalmazó ügyvéd, Szergej Magnyitszkij meghurcolása, majd vizsgálati fogságban történt meggyilkolása a rendszer működésének sötét és nyomasztó valóságát mutatja be.
Browder ellen az orosz állam nemzetközi elfogatóparancsot próbált kiadatni (ezt jelenti a könyv címét kölcsönző eredeti cím, a Red Notice, ami nemzetközi elfogató parancsot jelent), ennek végrehajtását azonban az Interpol a nyilvánvaló politikai indíttatás miatt megtagadta. Az orosz tekintélyuralmi rendszer mérhetetlen cinizmusára jellemző, hogy az adócsalás vádjával távollétében perbe fogott Browder mellett – a moszkvai börtönben korábban megölt – Magnyitszkijt is jelképesen a vádlottak padjára ültetik és el is ítélik mindkettőjüket.
Az ekkor már emberi jogi aktivista Browder minden befolyását latba vetve mutatta be a világnak ennek a rendszernek mérhetetlen erkölcstelenségét, arroganciáját és bűnös természetét. Név szerint megnevezte a Magnyitszij ügyben felelősséggel terhelt rendőröket és tisztviselőket, akik személyes anyagi előnyökre is szert tettek az ügy kapcsán. Kitartásának köszönhetően ez az állam által elkövetett bűnügy a legrészletesebben feltárt és bizonyított oroszországi emberi jogi atrocitás. Magnyitszkij halála után azonban még két év telt el, amíg a szerző amerikai és európai döntéshozókat és szervezeteket meggyőzött arról, hogy nyilvánosan és hatásosan kell megszégyeníteni, elítélni az orosz rendszert.
Obama 2012-ben írta alá az úgynevezett Magnyitszkij törvényt, ami alapján az ügyben ismertté vált bűnelkövető orosz tisztviselők beutazási tiltólistára kerültek az Egyesült Államokban, ott lévő vagyonukat pedig zárolták. Nagyon jellemző azonban Putyin visszacsapása: azonnal megtiltatta oroszországi sérült kisgyermekek amerikai szülőkhöz történő örökbefogadását.
Bill Browder nem író és nem is regényt, hanem önéletrajzi elemekkel átszőtt valós történetet írt meg. Nem kérhető ezért számon rajta, hogy a karakterek megformázása talán kevésbé plasztikus, a környezet atmoszférájának érzékeltetése néhol elnagyoltnak tűnik. Bőven ellensúlyozza azonban, hogy az eseménytörténet mesélése megszakítás nélkül fenntartja a feszültséget és ezzel együtt az olvasó érdeklődését. A könyv „olvastatja magát”, de oda kell figyelni, mert olyan összetett világon vezet keresztül, amire csak keveseknek van, vagy lehetett rálátása. A tények, ezek összefüggése és a valóságos események láncolata építi fel az olvasó belső képét; ebbe a képbe bizony néha beszivárog a déjà vu-érzés is.
A szerző a könyv alcímében Putyin első számú ellenségeként határozza meg magát. Nagy valószínűséggel ez a csoport azért népesebb; az azonban bizonyos, hogy aki az új-orosz gazdasági elit felemelkedését és átalakulásait már a kezdetektől látta, az sok mindent tud a mai szereplőkről is. És a feledni igyekezett történetekről is.
A könyvet a Lábnyom Könyvkiadó jelentette meg. A kiadás dicséretesen hamar, egy évvel követte a könyv amerikai premierjét.
Fontos könyv, érdekfeszítő, tanulságos és elgondolkodtató olvasmány. El kell olvasni, még akkor is, ha – mint maga Magnyitszkij fogalmazott – „az orosz történetek sohasem végződnek jól.”
Szánthó Károly
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.