Már meglegyintett a pánik szele, hogy Kövér László nem nyilatkozik Brexit-ügyben és mi itt állunk a hétvége küszöbén az ő magvas gondolatai és markáns véleménye nélkül. Aztán mégis nyilatkozott, az MTI hajnali fél ötkor tette közzé a házelnök veretes szavait.
A britek többsége azért szavazott a kilépésre, mert elegük volt abból a brüsszeli politikából, amit ők diktátumként, a mindennapjaikba való kiszámíthatatlan és túlzó beleszólásként éltek meg. Az unió tekintélyét csorbíthatta a brit szavazók szemében az a tehetetlenség és tehetségtelenség is, amivel az EU a migrációs válságot kezelte – mondta Kövér László.
MTI
Még jó, hogy Kövér elmondta (Orbán, Szijjártó, Németh Szilárd, Kósa Lajos és mindenki más után), hogy mit gondolnak a britek és miért úgy szavaztak, ahogy.
Azzal nem kell különösebben foglalkoznia a házelnöknek, hogy közben nagyjából kiderült: a szavazók jó része és a nem-szavazók szintén jelentős hányada azt sem értette pontosan, mire szavaz, illetve mire nem szavaz. Most pedig szeretnék visszacsinálni az egészet, mert elég sokan nagyon rossz döntésnek tartják.
Kövér László ezt máshogyan tudja, de ezen nincs mit csodálkozni. Nincs a kormánynak egyetlen egy olyan tagja sem, akit a tények képesek lennének befolyásolni. Én azért kíváncsi lennék arra, hogy egy kétszázas lélekszámú faluban élő angol nyugdíjas mi módon éli meg Brüsszel zsarnoki túlhatalmát.
Kövér is (nyilván minden kormánypárti megszólaló kapott egy listát, amiben az aktuális központi magánvéleményük pontokba szedve szerepelt) előjött a migránsokkal, mint a kilépés egyik okával. A vidéki brit lakosság túlnyomó többsége pont úgy nem látott a büdös életben élő muszlimot (meg másfélét sem), mint a magyar vidéki lakosság túlnyomó többsége. A britek mondjuk nem is a muszlimoktól félnek, hanem a lengyelektől, románoktól, magyaroktól. A magyarok meg az araboktól. Nem maguktól persze, hanem a politikusok ahhoz, hogy tulajdon érdekeik szerint tudjanak rángatni egy országot, minden hülyeséget bevetnek, ami gyengíti a polgári társadalom önálló véleményalkotási képességét. Ennek egy működő eszköze a riogatás.
Kövér azt is nyilatkozta, hogy ő ebben a pillanatban úgy látja: Magyarországnak nehezebb lenne az Unión kívül boldogulnia, de ez azért még változhat.
Hát én meg azt gondolom, semmi más nem hiányozna már ennek az országnak, minthogy egy csomó agyhalott nacionalista eldöntse, hogy az ország mégis inkább masírozzon vissza az időben. Az kellene csak, hogy a hatalomban lévők érdekében kilépjünk az európai közösségből, ezzel elveszítve azt a minimális kontrollt is, ami jelenleg nem teszi lehetővé a kormány számára akár a politikai ellenfelek bebörtönzését, akár az ellenzéki média betiltását. Legyünk tisztában azzal, hogy nem azért nincs szigorúbb cenzúra és nem azért nem jön az a bizonyos fekete autó azokért, akik kritizálni merészelik ezt a bűnbandát, mert annyira jófej Orbán. Azért nem jön, mert nem jöhet, mert akkor az Unió a fejére csapna. Ennyi.
Arról nem beszélve, hogy kilépés esetén döglenénk halomra, mert sajnos az elmúlt ávtizedek alatt sem sikerült egy viszonylag önálló és működő gazdaságot felépítenünk. Ellenben van egy rakás stadionunk és remélhetőleg majd lesz olyan kisvasút-hálózat is, amelyik Felcsútot köti össze az ország összes stadionjával.
Ami még teljesen biztos egy esetleges kilépéskor: az Oroszország visszasompolygása az életünkbe. Ezt Orbánék eddig is folyamatosan és nem is túlságosan nagy titokban készítették elő. Túl sok választása nincs is a kormánynak. Ha egy megfelelő pillanatban ki akarja vinni Magyarországot az Unióból, akkor kell egy erős barát. Ha történetesen nem kellene, akkor is jönne. Ez pedig csak Putyin lehet, senki más. Szerintem Orbán ezen dolgozik jó ideje, ami nem is lenne baj, ha az ő kedves pereputtyáról lenne szó. De sajnos az egész országról szó van. Ha ez reális lehetőséggé válik, szerintem hamar kiürül a fél ország, mert normális ember képes különbséget tenni a diktatúra és egy közösséghez tartozás fejében önként vállalt kötelezettség között. Bár Putyin számára egy kiüresedett Magyarország nem sok értékkel bír, ha az nem uniós tag.
Erről Kövér nem beszélt, csak én. A házelnök elmesélte viszont, hogy szerinte a szovjet csapatok hazánkban állomásozásánál is van h(r)osszabb. Figyelem!
Eddig a szovjet csapatok magyarországi állomásozását tekintettem a leghosszabb ideiglenességnek, de sajnálatos módon ebben a tekintetben az egymást követő demokratikus kormányok ezt a rekordot megdöntik azzal, hogy a végrehajtó hatalom ideiglenesen és teljesen jogcím nélkül mindmáig a törvényhozás épületében állomásozik, továbbvíve azt a kommunista örökséget, amit 1990-ben az elvtársak itthagytak.
A baj nem kicsi. Egyrészt az elvtársak igen sok egyéb hulladékot is itthagytak, például a kormány döntő többségét. A másik gond ezzel az, hogy ha így haladunk, hamarosan ismét üdvözölhetjük az ideiglenesen bevonuló elvtársakat és semmi kétségem nincs, hogy ebben az esetben Kövér László és még igen sok keresztény és demokrata és polgári elvtárs ott fog sorakozni a határon, vörös szegfűvel a kézben.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.