Október 9,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VIBRÁTOR


Tetszenénk esetleg forradalmat csinálni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 367,060 forint, még hiányzik 2,632,940 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A miniszterelnök szinte már fejből szónokolt az ügyészség napja alkalmából. Jó, nem teljesen fejből, időnként kellett a megírt szöveg és nem pont az ügyészség napján, mert az ma van, Orbán pedig tegnap mondott okosakat. Már amennyiben okosnak lehet nevezni azt a tisztaságmániás takarítónőket és némileg hatalmi tébolyba esett portásokat megszégyenítő szónoklatot, amit sikerült előadnia az vezérnek.

A kormányfő szerint ezeket az értékeket komoly veszély fenyegeti, ezért azok az országok, amelyek rendezettek maradnak, fenn tudják tartani a rendet, valamint biztosítani tudják polgáraiknak a biztonságot és a törvényességet, azok a legnagyobb versenyelőnyhöz juthatnak. Minél inkább sikerül önöknek megőrizni a rendet és a rendezettséget Magyarországon, annál inkább javítani fogják ezzel hazánk versenypozícióját a nemzetek versenyfutásában – mondta a miniszterelnök az ügyészeknek.

(fidesz.hu)

Nincs baj a renddel, nem erről van szó. De Orbán nem is arról beszélt, sokkal inkább egyfajta diktatúrát írt körül a maga sajátos módján. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen azok a jelenlegi országvezetők, akiket ő deklaráltan tisztel és példaképnek tart, egytől egyig diktátorok.

Jó dolog a következetes és határozott politizálás, de az már távolról sem jó, ha egy ország első embere tévedhetetlennek hiszi önmagát, ha nem tűr ellenvéleményt, ha nem hajlandó senki tanácsait meghallgatni, megfontolni, ha a tulajdon mindenhatóságába vetett hite erősebb, mint a józan esze. Rend, törvényesség, rendezettség. Ezek a szavak újra és újra előkerülnek a beszédben és nem tudok jó értelemben gondolni arra az eszmerendszerre, ami ezek mögött a szavak mögött húzódik.

Szigorú sorokban masírozó egyforma embereket látok magam előtt, parancsra lépő lábakat, önálló akarat nélküli bábokat. Egy ország akkor működik megfelelően, ha nem a politikai akaratot szolgálja minden polgára, hanem egy megadott keretrendszeren belül mindenki élheti a maga színes, önálló döntéseken alapuló életét. Nem akkor van rend egy országban, ha a politikának sikerül kiirtani, vagy legalább a félelem hallgatásába kényszeríteni az önálló gondolatokat, véleményeket. Az nem rend, az diktatúra.

Minden ilyen hajlamú vezető a csend-rend-fegyelem jelszavát harsogva kényszerítette a népet engedelmességre. Ha a személyi kultusz is kiépül az ilyen diktátor körül, akkor az esélye is elvész annak, hogy szembesülhessen a valósággal. Ha valaki sérthetetlennek, érinthetetlennek és tévedhetetlennek hiszi magát és ráadásul a közvetlen környezete elzárja őt a kritikáktól, ha nem szembesül a valósággal, ha nincs, aki nyíltan szembe mer fordulni vele, akkor bezáródik a maga kreálta körbe és onnan többé nincs kiút.

Ha mégis kikerül onnan, az soha nem önként, a józan ész parancsára történik, hanem erőszakkal, távolról sem kellemes módon. Orbán talán teljesen beleélte magát abba a vágyálomba, hogy miután sikerült akarata alá hajtani Magyarországot, Európa vezére lehet. Valószínűnek tartom, hogy a környezete erősíti is ezt a hitet. Márpedig ez az álom nagy valószínűséggel soha nem fog beteljesedni. Kevés nép szereti az olyan politikusokat, akik rátelepszenek, kifosztják és közben még hülyének is nézik. Azokban az országokban, ahol az embereknek módjuk volt megismerni és megtanulni a demokrácia működését, sokkal öntudatosabbak és sokkal határozottabbak a civilek. Nem lehet olyan könnyen becsapni és fanatizálni őket, mint a demokráciát csak érintőlegesen, futólag megélt országokban.

Orbánnak esélye sem lenne egy normálisan működő társadalomban ilyen hülyeségeket beszélni. Ott nem fajulhatott volna odáig az országlása, hogy egy rokoni-baráti maffiahálót terítsen az egész országra és miközben kilopják az emberek szemét is, még tapsol is hozzá a kifosztott.

Ez csak itt fordulhat elő, mert a valódi rendszerváltás elmaradt – tudom, tetszettünk volna forradalmat csinálni. Jelzem, ez is mennyire aljas mondat volt, pedig nem Orbán mondta és sajnos igaz is – de talán nem maradt el örökre. Én a magam részéről nem adtam fel a reményt, hogy magához tér a társadalom és felismeri: ezek lopnak, hazudnak, kártékonyak és aljasak. És elzavarjuk őket végre. Mert itt választásokkal már nem lehet megszabadulni a hatalommániás portásoktól, az biztos.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.