December 4,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VIBRÁTOR


A seggek változnak, a nyelv marad

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 210,594 forint, még hiányzik 2,789,406 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gondoltam, péntek estére – ha már megint nem megyek romkocsmázni – szállítok egy kis minőségi bulvárt és saját magamat is elszórakoztatom egyúttal. Induljunk ki abból, hogy mivel 10 évvel ezelőtt az alacsonyan szálló kockakövek miatt nem sikerült emelkedett lélekkel megemlékezni az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról, majd  idén sikerülni fog a 60.-ikról.

Ennek része lesz Koltay Gábor katartikus erejű, nagyszabású, látványos csatajelenetekkel teletűzdelt Itt élned, halnod kell című rockmusicalje. A filmrendező, aki Balázs Béla-díjas és Érdemes Művész, a minden kort és rendszert készséggel kiszolgáló ösztönös zseni (khmm) az 1956-os Emlékbizottságtól közel 100 millió forintot kapott – pontosabban nem ő egyedül, hanem az Esztrád Színház és nem is a Schmidt Marika forradalomügyi kormánybiztos konyhapénzéből, hanem adófizetői pénzből  – azért, hogy a Hősök terére kivigye a zenés történelmi utazást. A honfoglalástól napjainkig, vagy meddig.

Hogy senki ne maradjon le róla, ide kívánkozik az információ: a monumentális darab két egymást követő napon, június 17-és és 18-án áll színpadra, a fő előadásokon kívül a bemutató előtt egy nyilvános főpróbára is sor kerül. Nagyon úgy tűnik, kitörő lelkesedés övezi a premier előtti előadást, amennyiben a Magyar Sakkozásért Alapítvány 5000(!) jegyet ajánlott fel erre a premier előtti előadásra.

Én már látom, hogy a premieren is egymást fogják taposni a népek, de ha nem, akkor is. Akárcsak 1985-ben, amikor Koltay elvtárs elsütötte ugyanezt a darabot. Igaz, akkor pont nem volt 1956-os emlékév, ellenben április 4-e az volt: a Magyar Népköztársaság, azaz a dicsőséges Tanácsköztársaság ünnepe, az úgynevezett felszabadulás napja.

Hát tudja a franc, ki hogy van vele, nekem a gyomrom fordult egyet. Készséggel el is hiszem a rendező úrnak, hogy ez  nem felújítás, hanem egy teljesen új zenemű új szövegkönyvvel. Komolyan venni nem tudom. Sem őt, sem a darabját. Tök jó, persze, hogy már megint mindenki ott lesz, aki számít, egy produkcióba verbuválva a Varga – Deák Bill – Vikidál hármast, meg a fél honi pop-, rock- és színházi szakma. Tök jó, hogy erre van 100 millió forint és ha 500 millió lenne, akkor is jó lenne.

Egyáltalán nem jó viszont, hogy olvastam a készítők, alkotók, szereplők nyilatkozatainak egyikét-másikát és őszintén szólva legalább annyira hányingert keltettek bennem, mint maga a tény, hogy az azonos címen címen futó, koncepcióját tekintve azonos darabbal 31 éve Koltay benyalt az 1956-os forradalmat leverőknek. Most meg nem ugyanezzel az alkotással tiszteleg ugyanannak a forradalomnak az emléke előtt.

Sejtem, hogy ez számára nem okoz lelkiismereti problémát, hiszen miként a párt- és KISZ-vonalon jó kapcsolatokkal rendelkező Koltaynak nem okozott gondott egyik napról a másikra meggyőződéses jobboldalivá alakulni és nemzeti göncöket magára kapni, úgy az sem tűnhet fel neki, hogy mi ebben a köpnivaló. Pedig szerintem az. Köpnivaló. Hogy a seggek változnak, az ő nyelve marad.

Magyarország felszabadítása ráadásul máig heves viták tárgyát képezi. Nem tudom, vajon az a felszabadítás nem egyszerű hatalomváltás és újra megszállás volt inkább? Az, hogy 1945 tavaszán Magyarország területét az előrenyomuló szovjet csapatok elől menekülő utolsó német katona is elhagyta, sokak életét megmentette és a folyamatos halálveszélyhez képest jobbá tette. Közben azonban másokét elvette, vagy megnyomorította: malenkij robottal, Gulággal, és a Moszkva által Magyarországra oktrojált kommunista rendszerrel, benne különösen a Rákosi-féle rémuralommal. Aki ennek teljesen önfeledten tudott ünnepi emléket állítani 1985-ben, az hogy nem érzi annak az aljasságát, hogy most ’56-nak ugyanezzel a szózattal álljon ki nemzetet egyesíteni és olyan szellemi cölöpöknek a leveréséről beszélni, amelyekben minden magyar egyetért?

Hát így. Koltay elvtárs és társai feje fölött annyi rendszer jött és ment, hogy azt se tudják már melyik is az igazi nemzeti érzelem. Én tudom. Az, amelyik éppen az aktuális hatalom érdekeivel egyezik. Márpedig a jelenlegi hatalom raklapszámra tömve van ex-KISZ-tagokkal, titkárokkal, MSZMP-nyúlványokkal, III/III-as ügynökökkel, akik pont ugyanúgy világosodtak meg és váltak nemzeti-konzervatív-keresztény-jobboldali cölöpökké, mint Koltay Gábor. Hát pont neki, a tehetségtelen, köpönyegforgató művész-rendező úrnak tegyünk hányást a szemére ezért?

Hányinger ez az egész, úgy ahogy van. És csak azért teszem ide Varga Miklós nemzeti trubadúr álláspontját ennek a darabnak a jelentőségéről, hogy legyen mindenkinek nagyon világos, miről beszélek és miről szól ez a 100 milliós mulatság:

„Fájó látni azt a trendet, hogy a fiatalok nagy része elvágyódik ebből az országból, mert úgy gondolja, hogy nem találja meg a számítását. De aki még meg is találná, annak meg belebeszélik a fejébe, hogy nem találja meg, és gyakorlatilag elüldözzük a fiataljainkat. Mármint nem mi, hanem azok, akik nap mint nap ezt sulykolják beléjük, hogy itt, ezen a földön nincsen jövőjük. Ennek a darabnak az egyik legfontosabb küldetése az, hogy ha be tudjuk vonni a fiatalokat is ennek a megnézésébe, együtt átélésébe, a magyar történelmi szituációkba, akkor talán egy kicsit jobban ide tudjuk őket kötni ehhez a földhöz. Ha másért nem, legalább látják azt, hogy az eleinknek sem voltak sokkal könnyebb dolgaik, és mégis itt maradtak. Nem véletlen az Itt élned, halnod kell cím sem.”

Hát így. Ha valamiről, akkor erről az újragondolt nemzeti darabról biztosan elmondható, hogy a legalja. A kormány seggéből kilógó nemzeti művészek belterjes szeánsza. A „mi” versus „azok” önazonosság-legitimációs játék mindazoknak, akik soha semmiből nem értenek meg semmit.

Ha valamivel, akkor ezzel a darabbal egészen biztos maradásra lehet bírni a fiatalokat. Még véletlenül sem az a kérdés, hogy ha csak egy része értelmes dolgokra menne annak a pénznek, amit a tetszőlegesen, a saját szájuk íze szerint újraértelmezett múlt megünneplésére költenek, már sokkal jobb hely lehetne ez az ország. Ha nem lennének ezek a magukat kiválasztottnak, felsőbbrendűnek és nemzetinek definiáló nagy emberek, akik mindig úgy értelmezik a történelmet, hogy az a fennálló hatalom örömét szolgálja, amiért mindig, minden időkben meg is kapják a maguk jól megérdemelt támogatását, nem itt tartanánk. És nem úgy és nem azért és nem olyan művek készülnének, mint ez a monstrum.

Remélem, közmunkások, lengyel testvérek és fizetett bértapsolók nélkül is tömegnyomor lesz a premieren és Orbán elvtárs ugyanolyan büszke lesz a produkció láttán, mint Kádár elvtárs 1985-ben. Minden más le van szarva.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.