Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a „tanárlázadás” hamvába holt. Nemhogy semmit nem értek el kitűzött céljaikból, hanem Orbán Viktor jól pofán csapta őket, és még egyet szorít a présen. Mint ahogy az alcsúti kisvasút kritikájára azt válaszolta, hogy akkor tovább építi, most válaszul tovább centralizál és államosít.
Megkezdődött a bűnbakkeresés, egyre többen hibáztatják a mozgalom vezetőit. De erről nem Pukli István, nem az állami kerekasztalra „véletlenül” betévedt Mendrey László, nem a pedagógusokat már régóta és többször eláruló Galló Istvánné tehet, hanem maguk a pedagógusok.
A március 15-i nagy tüntetésen bejelentett fokozatos polgári engedetlenség az elmúlt évek legokosabb kormánykritikus húzása volt, mert perspektívát nyitott a mozgalom előtt. Az elképzelt forgatókönyv az volt, hogy március 30-án sok iskola elé fognak kiállni a tanárok, és a hozzájuk csatlakozó szimpatizánsokkal együtt egész villámcsődületek fognak támadni. Ezek híre és képe be fogja járni az országot, és a résztvevők látják majd, hogy sokan vannak. A hatalom már csak rosszul tud reagálni: vagy bedurvul, vagy a füle botját sem mozgatja. Az egyhetes hiábavaló várakozás ingerültséget fog kelteni az emberekben. Ezért a következő héten még többen lesznek. Elaltatni sem lehet az ügyet, mert a következő lépésre mindig csak egy hetet kell várni, és ez belátható távolság. Az ingerültség és a tömeg is hétről hétre nő majd.
Az első léket március 30-án kapta a mozgalom, amikor igen kicsire sikeredett a polgári engedetlenség. Rögtön módosítani kellett az elképzelést, és a következő akciót nem egy, hanem két hét múlvára hirdették meg. De erről nem a szervezők tehettek, hanem a pedagógusok, akiknek többsége nem vett részt a demonstrációban. Aztán jött a második lék: a következő demonstráció idejére szervezett Mendrey-féle „sztrájk” szétzilálta a kétórás engedetlenséget. Ráadásul megakadályozta, hogy kiálljanak az iskola elé, és ezzel láthatóvá tegyék a megmozdulást. A Gallóné-féle sztrájkparódia már se nem szorzott, se nem osztott. Addigra a mozgalom kifújt. Gallóné sztrájkja már csak arra volt jó, hogy megmutassa Orbánéknak: tehetnek, amit akarnak, a pedagógusoktól nem kell félniük.
De ki az oka annak, hogy a Pukliék kitalálta jó forma nem érvényesülhetett? Csak a pedagógusok, akik nem töltötték meg tartalommal ezt a formát. Ki az oka annak, hogy a szakszervezetek élén évek óta Mendreyk és Gallónék állnak? Csak a pedagógusok, akik még nem zavarták el őket.
Csakhogy a pedagógustársadalom, minden közös sérelem ellenére, nem olyan egységes, mint ahogy a miskolciak felhívásához csatlakozó iskolák és emberek nagy száma mutatta. Vannak, akik csak vonakodva csatlakoztak, mert alapvetően egyetértenek Orbán oktatáspolitikájával: mert jobban szeretnek cigánymentes osztályban tanítani; jobban szeretik, ha megmondják nekik, milyen tankönyvből és mit tanítsanak; örülnek, hogy a „zűrös” gyerekek 16 éves korban kikerülnek a tankötelezettség alól; örülnek, hogy szöveges értékelés helyett osztályozhatnak, és már alsó tagozatban is buktathatnak. Sőt, lehet hogy ők vannak többen, és a minőségi oktatást kívánók a kisebbség. Ha nem lennének a Klik működési zavarai, ha kevesebb lenne az adminisztráció, ha nem kellene portfoliót írni, és nem kellene 32 órát bent lenni az iskolában, a többség egész jól ellenne a rendszerrel.
Az a néhány közös sérelem pedig nem elég ahhoz, hogy megszüntesse a pedagógusok körében – és az egész magyar társadalomban jelenlévő – pusztító bizalomhiányt. Hiszen nem nehéz belátni: ahhoz, hogy egy igazi sztrájk összejöjjön, a pedagógusoknak bízniuk kell egymásban. Bízni abban, hogy a másik nemcsak morgolódik, hanem majd csatlakozik is. Ha megvan a bizalom, akkor biztosak lehetnek abban, hogy majdnem mindenki részt fog venni, és ha majdnem mindenki részt vesz, akkor a kormány – minden fegyveres és nem fegyveres hatalmával együtt – tehetetlen. Minél erősebb a bizalom, annál kevésbé kell félni. De bármilyen könnyű is ezt belátni logikus gondolkodással, mégsem sikerült. És ezért nem a mozgalom vezetőit kellene hibáztatni. Pukli István nem tud 150 ezer pedagógus helyett sztrájkolni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.