December 3,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VIBRÁTOR


Ha nem tetszik, el lehet menni a Parlamenthez

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 126,652 forint, még hiányzik 2,873,348 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az egészségügyben uralkodó állapotokról mindenkinek van közvetett, vagy közvetlen tapasztalata. Most egy – szerkesztőségünkhöz eljuttatott – olvasói levelet közlünk. Sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem érdemes. Íme:

„57 éves vagyok, a férjem 59. 2012. szeptemberében agyvérzést kapott, majd fél év múlva egy újabbat. Mindkétszer a Bajcsy kórház stroke osztályára vitte a mentő, nem volt probléma az ellátással. Akkor még Dunakeszin laktunk, de a X. kerületben volt az állandó lakcíme. Decemberben két éve volt már, hogy ide is költöztünk, Kőbányára. A férjem rehabilitáción megtanult kiszállni az ágyból, lakásban nagyon nehezen, segédeszközzel tud közlekedni. Utcára menni nem. A két és fél év alatt, amióta itt lakunk, háromszor látta a háziorvos. Múltkoriban kiküldte a nővért vért venni, nem lettek jók a leletei. Ezért beutalta a Bajcsy belosztályára, kivizsgálásra. Hónap elején mára kaptunk időpontot azzal, hogy reggel nyolckor azért még telefonáljak, tényleg van-e hely. Sokáig küzdöttem a férjemmel, nem akart kórházba menni, annál is inkább, mert néhány éve pont ott halt meg az édesanyja, kórházi fertőzésben. Fél,  folyamatosan azt hajtogatta, hogy ott meg fog halni. Végül belenyugodott, mert mondtam neki, az nem lehet, hogy egy ilyen súlyos beteget, mint ő, soha nem lát orvos. Két napig készültünk. Reggel telefonáltam, azt mondták, egy férfi hely van, de szóljak vissza tíz után, hogy megvan-e még. Addigra nem volt meg. Egy férfivel beszéltem, nem tudom, ki volt az. Közölte, hogy neki fel kell vennie azt, aki bemegy az utcáról, a férjem meg ráér, nem most kapott stroke-ot, ha meg vért hány, úgyis beviszi a mentő. Kérdeztem, hogy akkor mire bekerül, akár meg is halhat? Az is előfordulhat, mondta. Próbáljuk meg holnap. Mondtam, az én férjem nagyon beteg ember, ezt nem lehet vele megcsinálni, ráadásul a lányom is mára vett ki szabadnapot, hogy be tudjon minket vinni. Egyéni szociális probléma. Ez volt a válasz. Nincs orvos, nincs nővér, ha nem tetszik, el lehet menni a Parlamenthez. A lányom nagyon dühös lett, ő is felhívta, nagyjából ugyanezeket mondta neki is. Végül azt, hogy akkor menjünk be, és talán majd délután lefekteti valahova. Ebből nem kértünk, ennek nem teszem ki a beteg férjemet. Nekem is azt kellett volna mondanom, az hogy ők kevesen vannak, egyéni szociális probléma. Én mindig védtem az egészségügyi dolgozókat, de tényleg csak ilyenek maradtak? Empátia nulla. A rendszer hibájáról én nem tehetek, de a férjem sem. Ők is elmehetnek a Parlamenthez, én már voltam sokszor. Ha ilyen a betegekhez a hozzáállásuk, ne is várják, hogy az emberek melléjük álljanak. Én remegek az idegességtől egész nap, a férjem persze nem megy be ezek után. Én sem engedném. Csak azt nem tudom, mi lesz vele, úgy éli le az egész életét, hogy nem kezelik? A vérnyomását is csak én szoktam mérni. És igen, az egészségügy összeomlott, van viszont stadion, kisvasút és itt a Kánaán. Hurrá!”

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.