Szisztematikusan, tudatosan kirabolnak. Engem, téged, a szüleinket, a gyerekeinket. Nem a tévét viszik el a nappaliból, mert azt értenénk. Nem a serpenyőt a konyhából, a kocsit a garázsból, a pulóvert a szekrényből. Azt nem engednénk, seprűt, botot ragadnánk, rendőrért kiáltanánk. Mert azt értjük, hogy a miénk, megdolgoztunk érte, senki nem viheti el csak úgy. Jogunk van megvédeni a tulajdonunkat.
A fizetésünkből – és mindegy, hogy alkalmazottként, vagy vállalkozóként dolgozunk – minden ezer forintból 480 forintot be kell fizetnünk a közös kasszába. Minden ezer forintból 520 forintunk marad. Ha bemegyünk a boltba és vásárolunk valamit, minden 1270 forintból 270 forintot befizetünk a közös kasszába. Ez az általános forgalmi adó. A már egyszer megadóztatott jövedelmünkből újra adózunk. Ha minden jövedelmünket a létfenntartásunkra költjük (rezsit fizetünk, élelmiszert vásárolunk, buszbérletet veszünk, tankolunk) akkor minden 1000 forintból nagyjából 620 forintot befizetünk a közös kasszába.
Ez nem lenne baj. Az állam az adókból és járulékokból tartja fenn magát. Ebből fizeti a közalkalmazottakat, ebből fejleszt infrastruktúrát, élénkíti a gazdaságot, ebből épít kórházakat, iskolákat, ebből látja el őket gyógyszerrel, lázmérővel, krétával.
Ezt a pénzt, ennek a pénznek egy jókora részét ellopják. Tőled, tőlem, a szüleinktől, a gyerekeinktől. Amikor egy kórháznak szüksége van egy ultrahangos készülékre, akkor az állam a mi befizetett adónkból vásárol egyet. Megnézi, hogy mennyibe kerül egy ilyen berendezés, ajánlatot kér több forgalamzótól és azt az ajánlatot fogadja el, ami a legkedvezőbb. Kerüljön egy ilyen gép mondjuk tízmillió forintba. Nem ennyibe kerül, de ezzel jól lehet számolni. Ha ennyi a piaci ár, akkor az állam megrendeli és mindenkinek (ha tízmillió magyar emberrel számolunk) egy forintjába kerül. Neked, nekem, a gyerekednek, a szüleidnek.
Nálunk nem ez történik. Az állam (nem ennyire egyszerű, de végső soron mégis) szól Gipsz Jakab villanyszerelőnek, hogy szerezzen be ilyen ultrahangos készüléket és adja el neki, az államnak. Ezt nevezzük korrupciónak. Gipsz Jakab megvásárolja a berendezést 10 millióért és eladja az államnak 20 millióért. Mert megteheti, ő szabja meg az árat. Nincsen nyílt beszerzés, nincs pályáztatás, még nyilvánosság sincs. A 20 millióból kifizeti a vételárat – a 10 milliót – a maradék 10 millión pedig megosztoznak. Marad egy kevés Gipsz Jakabnak, de jut másnak is. A más ebben az esetben az az ember, aki Gipsz Jakabtól rendelte meg dupla áron a gépet, annak az embernek a munkatársa, a beosztottja, a főnöke.
Nekünk pedig nem egy forintba került az ultrahangos készülék, hanem két forintba. A két forintból egyet elloptak. Ez mindenhol így megy. Az építkezéseknél, beszerzéseknél. Az iskolai krétánál, a kórházi kötszernél, a tankönyvnél. Mindenhol, ahol a kormány, a kormányban lévő emberek saját hasznukra dönthetik el, kitől és mennyiért vásárolnak.
Amikor azt halljuk: egymilliárd forint, azt már nem értjük. Nagyon sok, annyi pénz nincs.
Minden egymilliárd forint neked, nekem, mindenkinek 100 forint. Amikor Orbán Viktor irodáját a Várban egymilliárd forintért csinosítják ki, akkor az neked is 100 forintodba kerül. Ha van párod, gyerekeid, akkor nekik is. Egy négytagú családnak 400 forintjába kerül.
Amikor azt mondják, tízmilliárd forintba kerül – mondjuk egy stadion – akkor azzal egy négytagú családnak négyezer forintot vettek ki a zsebéből.
Ha az egészségügyet (vagy bármi mást) százmilliárd forinttal kell feltölteni, mert a csőd szélén van, az egy négytagú családnak negyvenezer forintjába kerül.
Mindenhol ott van egy Gipsz Jakab, aki kétszer annyiért szállítja a krétát az iskolába, kétszer annyiért építi fel a stadiont, kétszer annyiért viszi a kötszert. Gipsz Jakab, aki meglop minket.
Ha egy kisszék tízezer forintba kerül és egy német munkás egy óra alatt tíz kisszéket tud csinálni, mert modern esztergával dolgozik, mert van egy gyors gépe, amivel a csavarokat a helyükre illeszti, akkor az a német munkás egy óra alatt százezer forint bevételt termel, amiből ő megkap mondjuk kétezer forintot. Ez az órabér.
Ha ugyanolyan kisszéket egy magyar munkás egy ócska esztergával és kézi csavarhúzóval készít el, akkor egy óra alatt kettőt csinál meg. Termel húszezer forint bevételt, amiből négyszáz forint órabért kap.
A piacon mindkét kisszékért tízezer forintot adnak, hiába dolgozott sokkal többet a magyar munkás. A kormány dolga az, hogy elősegítse azt, hogy a magyar gyárban is legyen modern felszerelés, a magyar munkás is meg tudjon csinálni egy óra alatt tíz kisszéket és ő is keressen kétezer forintot.
Ehhez a kormány az Európai Uniótól fejlesztési forrásokat, rengeteg pénzt kap. De ennek a pénznek a felét ellopja Gipsz Jakab (majd megosztozik rajta néhány emberrel), a maradék pénzből pedig stadionok épülnek, kisvasutak, paloták.
Ezért nem fog a magyar munkás soha olyan órabért kapni, mint a német, angol, osztrák. Nem a világ esküdött össze ellenünk, nem az Unió, az USA és Soros György foszt ki minket.
A kormány és a Gipsz Jakabok fosztanak ki, de hülyék vagyunk hozzá, hogy megértsük. Ezért működik és ezért hatékony. És ezért nem fogunk soha kimászni ebből a nincstelenségből, ebből a szegénységből.
Mindez azért, mert nem értjük, mennyi pénz az egymilliárd forint.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.