Még mindig április elseje van, úgyhogy erre való tekintettel szeretnék megemlékezni Dr. Csizmadia László civil összefogó, szellemi honvédő és békemenet frissen megjelent írásáról. A teljes mű itt olvasható.
Lustább olvasóknak, és azoknak, akiknek az idegrendszere nem teszi lehetővé Csizmadia mű olvasását, összefoglalom a lényeget.
„A magyarországi civilek meghatározó többsége a terrorizmussal kapcsolatban unja már a parttalan vitákat” – jelenti ki magabiztosan a szerző. Én a magam részéről magyarországi is vagyok, civil is vagyok, bár eszembe sem jutna meghatározó többségnek nevezni önmagamat, ellenben roppnatul érdekelne, Csizmadia úr miféle közvéleménykutatás fényében nevezi meghatározó többségnek önmagát, mint blogszerző.
A továbbiakban a blogger – mivel Csizmadia a blogján publikálta ezt az értékes írásművet – teljesen rendjénvalónak és elvárhatónak tartja azt, hogy a lakosság védelmében feltétlenül lehallgassák a telefonokat, elolvassák az internetes és egyéb levelezéseket, beleturkáljanak a bankszámlánkba, valamint korlátozzák az összes létező személyiségi jogunkat. Azért, mert:
„A parlamentben helyet foglaló képviselők, a politikai haszonszerzésük érdekében, nem akadályozhatják meg az elérhető legmagasabb fokú, megelőző és életvédő törvénymódosítást. Nem tehetik, mert erre az őket küldő választók részéről felhatalmazást nem kaptak. Az ország népe az alaptörvény módosítását elutasítókat név szerint szeretné látni. Ők azok, akik már 2006 után terrorveszéllyel fenyegették a békés ünneplőket, mesterlövészeket vezényeltek a belvárosi házak tetejére, követve kollaboráns érdekeiket. Jogszabályi kötöttségek ide vagy oda, kordonvárossá csúfították Budapestet, vízágyúkat működtettek, lovas-attakot vezényeltek, gumilövedékeket lőttek ki és „viperás” rendőröket vezényeltek a békés gyülekezések káoszosítására.”
Adódik a kérdés: mit akart mondani a költő? Hogy most azért kellene az eddigieknél is szélesebbkörű felhatalmazást adni Pintér Sándornak, mert 2006? Vagy, mert Gyurcsány? Aztán, ha netalántán kormányváltás lesz, a következő kormány örökli a teljhatalmat? Vagy akkor meg majd azért háborog a szellemi honvédelem atyja, mert? Ha 2006-ban a mostaninál is nagyobb hatalommal van felruházva az akkori kormány, akkor nem vegzálták volna a békésen utcaköveket felszedő, autókat gyújtogató ünneplőket?
„A sötétség, köd, homály múltbeli alakjai most azért hátráltatják az alaptörvény kiegészítését, hogy egy esetleges terrortámadás idején teli szájjal kommunikálhassák a kormány cselekvőképtelenségét. Azt hiszik, eltitkolhatják eredeti szándékukat, hogy a migránsok kebelre ölelése azért fontos számukra, mert a foszladozó szavazótáborukat valakikkel pótolni kell.”
Tehát a kormány és Pintér Sándor kizárólag akkor képes megelőzni, meggátolni egy terrorcselekményt, ha előzőleg látja az én banki átutalásaimat? Ha mégis bekövetkezne egy – senki által, soha nem kívánt – merénylet, akkor csak úgy képes a kormány menteni a menthetőt, ha lehallgatta a szomszédom telefonbeszélgetéseit? Kizárólag úgy tud engem megvédeni a kormány, ha személyesen Orbán Viktor, mint teljhatalmú főkormányzó dönthet mindenről, ami az országban történik? Mert ebben az esetben azonnal mondjon le a komplett kormány, Pintér Sándor és külön Semjén Zsolt.
Az pedig különösen érdekes feltevés – bár nem Csizmadia találta ki, a kormánypárt terjeszti minden létező felületen – hogy a baloldali pártok a menekültek és/vagy migránsok letelepítésével óhajtanák növelni a szavazótáborukat. Nem is értem pontosan, minek kell ekkora blőd baromságot leírni. Ha valaki menekült státuszt kap, az nem kap szavazati jogot. Az nem így működik. Évek, akár egy évtized kell ahhoz, hogy állampolgárságot és szavazati jogot kapjon a kérelmező. Ez a kormány meg csak nem lesz a nyakunkon olyan sokáig. Meg az előző kormány se.
Ugyanis – idézve a blog záró mondatát – abban igaza van Csizmadia Lászlónak, hogy:
„A zsoldon vett szolgáltatások és barátság nem garantál biztonságos jövőt.”
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.