Zaveczki Tibor a történelem hajnalán a miskolci városüzemeltetési cégnél dolgozott, a közmunkások főnöke, pontosabban munkairányítója volt. 2014-ben ellenzéki szerepet vállalt, azaz nem narancssárga (hanem gyurcsánykék) színekben indult egyéni képviselőjelöltként az önkormányzati választáson. Veszített, de ez kevésbé érdekes. Az sokkal inkább, hogy ezt követően mennie kellett a cégtől. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megállapította, hogy az önkormányzati cég – bár ezt akkor is, azóta is, a bizonyító erejű hangfelvétel dacára is erőteljesen tagadta – konkrétan politikai véleménye miatt rúgta ki. Más szavakkal: Tibor azért veszítette el megélhetését, mert nem fideszes.
Tibor, a nem fideszes (fotó: atv.hu)
Mit lehet erre mondani? Ennek az embernek – saját bevallása szerint – ott, akkor „elvágták a lehetőségeit”. Megítélésem szerint teljesen mindegy, hogy bocsánatot kérnek érte így utólag, vagy sem. Ő szeretné, ha bocsánatot kérnének. Ez az ember 2014 őszén, amikor úgy döntöttek, hogy megszabadulnak tőle, édesanyját támogatta a fizetéséből és tanult mellette. Akkor úgy tűnt, számára nem lesz hogyan tovább.
Az, hogy mégis mindig van hogyan tovább, egyáltalán nem a Fidesz érdeme. Nem azé a Fideszé, amelynek meggyőződése, hogy a közmunkás nem szabad ember, hanem a saját tulajdona. Mert a szemétszedés, fűnyírás, árokásás, kőtörés, faültetés, gereblyézés, lapátolás, ganéhányás csupa olyan tevékenység, amit csak akkor lehet megfelelően ellátni, ha fideszes szív dobog a testben. Sötétben bújkáló, aknamunkás ellenforradalmárokra, akik rossz helyen jelzik, hogy szabadságra szeretnének menni (ez volt az önkormányzati cég egyik indoka a kirúgást illetően), nincs szüksége a rendszernek.
Nem tudom, hogy 2010-ben hányan hitték volna el, hogy pár év alatt szinte bármihez hozzászoknak, hogy az is természetes lesz, hogy politikai meggyőződésük okán, alapvető állampolgári joguk gyakorlása miatt retorzió érheti őket és repülhetnek a munkahelyükről. Mert persze a széllel szemben pisilésnek megvan az a hátránya, hogy az ember hugyos lesz, de az azért akkor sem evidencia, hogy szabadnak hitt döntése a nemiszervébe is kerülhet bárkinek. Szimbolikusan.
Miközben Tiborokat menesztenek állásukból, vagy Piroskák, Lászlók után nyomoznak, mert a patikamérlegre helyezett meggyőződésük könnyűnek találtatott, szép lassan a hallgatás és beletörődés mocska betemeti az országot. Néhány Tibor, Piroska vagy László kiáll magáért, a sokak pedig hülyének nézik, leköpik azt, aki szólni, tenni mer. Pedig egyáltalán nem volt olyan régen, amikor a párttagság feltétele volt bizonyos munkakörök betöltésének, és ha jól tudom, nem álmaink netovábbja volt az a világ.
Mint annyi minden más, valahogy ez sem éri el az ingerküszöböt. A kicsinyes, irígy, pitiáner, bosszúvágytól fűtött szolgalelkűség, a frusztrált önérzetesség irányít mindent. Túl sok mindent. Talán még az sem kizárt, hogy a csöndes tömeg elégedetten dörzsöli a kezét: úgy kellett neki, jól megjárta, legközelebb meggondolja, hogyan harapja meg azt a kezet, amely enni ad neki. Az élet rengeteg területén ez történik és ma már nem árt tisztában lenni vele: egy elkövetkező generációnak kellene felnőnie ahhoz – a jelenlegi oktatási helyzetet elnézve egyáltalán nem biztos, hogy a most felnövekvő generáció lesz az -, hogy soha senkinek ne juthasson eszébe kirúgni egy Tibort csak egyszerűen azért, mert történetesen fölötte áll a bármilyen típusú hierearchiában. Azért meg főleg ne, mert Tibornak más a meggyőződése, mint neki.
Közben meg Tibor története egyáltalán nem egyedülálló, rengeteg olyan történet van még, amiről sosem szerzünk tudomást. A kérdés csak az, hogy miért tűrjük? Mert nem velünk történik? Értem. Pedig nem tegnap kezdődött, nem is 2014 őszén. Hogy mikor lesz vége? Addig nem, amíg azt nem mondjuk, hogy elég.
A lista nem teljes, de sajnos bármikor tetszőlegesen folytatható. És folytatni fogják.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.